Feliratkozás a Hadházi Farkasok RSS-ére
Következő mérkőzés

Hadhazi Farkasok
vs
Baumaksz

Helyszín:
Hajdúhadház, Földi Iskola
Időpont:
2010. 03. 12. (péntek) 16:30

Együtt könnyebb!
Akarjunk bármit is megvalósítani, együtt könnyebb. Küzdhetünk magányos harcosként bármilyen nemes célért is, fel kell ismernünk, hogy időnk és energiánk véges. Nagy valószínűséggel egyedül nem fogunk célba érni.

Nagy elődeink sokszor, sokféleképpen figyelmeztették erre már embertársaikat, s gondolataikat papírra vetve, írásaikkal nekünk, lelkes utódoknak is üzennek. De mi igazi emberként, a jó tanács megfontolása, s megfogadása helyett, igyekszünk a tapasztalás rögös útján tökéletesedni. Bár nem kizárt, hogy e nehezebb úton szerzett tapasztalatok vezetik tekintetünket nagy elődeink cselekedetei, s gondolatai irányába; s így a tapasztalás által lélekben megerősödve, tudatosabban, befogadóbban viszonyulunk írásaikhoz.

"Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen." mondta egykor Széchenyi, vagy idézhetjük Kölcsey gondolatait is: "Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges." De gondolhatunk az ókori, római (vagy etruszk) fasces-re, az egységet jelképező, összekötött vesszőnyalábra. Egy a lényeg, ha igazán nagy előrelépéseket akarunk megélni, ahhoz társakra van szükségünk, s olyan társakra, akik velünk együtt gondolkodnak, hisznek, akarnak, s amikor eljön az ideje a tettek mezejére is közösen léphetünk.

Ilyen társakat nagyon nehéz találni, ráadásul nagyon fárasztó és kudarcokkal teli út vár arra, aki egy nemes cél megvalósítására egy közösséget kíván létrehozni. De hosszú távon egy jól működő közösség tagjaként, egy közösség együttes erejét mozgósítva, s oltalmazó szárnyai alatt sokkal könnyebb eredményes munkát végezni, eredményeket elérni, mint magányos farkasként.

Napjainkban az összefogás szinte létkérdés. A mai magyar társadalomban, ahol az ország lakosait összefogó nemzettudatnak csak parányi lángja pislákol, ahol a szülőföld és szülőhaza fogalma kiüresedett, ahol a családi kötelékek szakadásközeli állapotban vannak, ott mindennél nagyobb szökség van az összefogásra, az egységre.

Szülővárosunkban, Hajdúhadházon az összefogás még inkább a hosszú távú létezés és előrelépés záloga lehet.

 

Ennek jegyében végezzük hát munkánkat, mit nekünk rendelt az ég!  

Szerző: főni
2008.Október 27. 16:37
Palatábla
Csak a bejelentkezett felhasználók írhatnak üzenetet!
főni:
A mezre a 6000 Ft-ot még csak négy kolléga hozta. Jó lenne ráerősíteni a folyamatra! :-)
ma 20:00
t-mac01:
Öröm a köbön!Túl félelmetesek vunk! :D
ma 16:44
Geri:
A holnapi mérkőzés elmarad! Az ellenfél csapat lebetegedett. Attól még edzésre jöjjön mindenki!!!
ma 16:27
főni:
A Torzsás Napok óta nincs meg a nagy fekete-fehér farkasos molinónk. Akinek információja van, nyugodtan jelezze!
ma 10:48
főni:
Lesz egy másik megbeszélés is. Hadházi fiatalokból formálódik egy közösség, amely tenni szeretne a településéért. Erre is várlak benneteket! Ez a kosaras megbeszélés előtt lesz. 11:00 órától, szintén a Műv.Házban.
tegnap 2:12
főni:
Szombaton a Műv.Házban lenne egy kis megbeszélés. 12:40-kor tudjuk kezdeni. Max egy óra - néhány fontos dolgot meg kell vitatnunk!
tegnap 2:09
t-mac01:
Nagy a szátok mint mindig:D Majd meglátom h mit fogtok alakítani:P
2010.Március 09. 20:57
kobe#8:
Csatlakoznék Szabicshoz nem kell a rinya :D:D
2010.Március 09. 20:08
bics:
nem kell rinyálni TomTom, mindig csak ebböl állsz ki!!!:D
2010.Március 09. 19:34
t-mac01:
Talán! Ne vegyetek rá mérget h fogok játszani.
2010.Március 09. 14:36
Copyright © 2008 hadhazifarkasok.hu - Minden jog fenntartva.
Oldaltérkép
Valid CSS! Valid XHTML 1.0 Transitional
Legenerálva: -0.938035 sec alatt